30 év után találkozik először az az egykori szerelmes pár! Megható pillanatok következnek!

Marina Abramović szerb származású művész 2010-ben nagyszabású performanszot mutatott be a Modern Művészetek Múzeumában, New Yorkban. A művésznő közönségét is bevonta a produkcióba, amiben egy asztalnál ül lehajtott fejjel, csukott szemmel, amit csak akkor nyit ki mikor valaki leül vele szemben. A lényeg a szavak nélküli kommunikáció.
loading...

Ám az egyik szereplő nem volt más, mint Ulay néven ismert nyugat német művész. 1976ban találkoztak egymással és váltak egy párrá, társsá 12 éven keresztül. Kettejük kapcsolata számos közös alkotásban megelevenedett, így nem volt meglepő, hogy szakításuk is rendhagyóra sikeredett. A kínai nagyfal közepén találkozva megölelték egymást és két ellenkező irányban folytatták útjukat. Azóta majd 30 év telt el. A férfi mint mindenki más leült a művésznő elé és várt. Ami viszont utána következett megfoghatatlan. 30 év után is érezhető izzás két ember között, könnyek, túláradó érzelmek bizonyítják, hogy a szerelemben nem létezik idő és van olyan ember, aki mindig ugyanazt fogja kiváltani belőlünk.