4 lefekvés előtti szokás, amivel életben tarthatod a szerelmet

Ne hagyd, hogy pároddal elmenjetek egymás mellett a hétköznapok mókuskerekében!



A párkapcsolat erősítés akkor is fontos, ha éppen minden teljesen rendben van köztetek. Akkor még inkább nélkülözhetetlen, ha mélyponton vagytok, főleg azért, mert ilyenkor valami új szokás beépítése még nehezebb. Jobb, ha erre az időre már van szerelem mentő rutinotok. Az alábbi szokásokat érdemes beiktatni lefekvés előtt, mert egyszerűen teszik erősebbé a párkapcsolatodat.

Mindannyian tudjuk, milyen érzés a szerelembe esés. Minden a másikról szól, folyton vele lennél, és semmi sem ronthatja el a kedvedet. De aztán eltűnik a kezdeti rózsaszín köd, és előtérbe kerülnek a mindennapi problémák, ami teljesen természetes része a kapcsolatoknak. Munkába mentek, majd haza, és úgy telnek el hónapok, hogy csak éltek egymás mellett. Azért, hogy a kötődés, intimitás, bizalom és szenvedély megmaradjon, folyamatosan dolgozni kell, a párkapcsolat erősítés gyakorlása elengedhetetlen.

Párkapcsolat erősítés lefekvés előtt.
Ezeket a szokásokat iktasd be minden egyes este, és gyakorold legalább 30 napon keresztül. Figyeld meg, milyen változások következnek! Egyet elárulhatunk: javulni fog a szerelmi életed!

EGYSZERRE MENJETEK ÁGYBA
Alig vagytok együtt a nap folyamán, ezért időzítsetek minden egyes ágyba bújást úgy, hogy egyszerre történjen meg mindkettőtöknél. Akkor is, ha a pasid tovább van fent, vagy te szeretsz még olvasgatni. Lehet kompromisszumot is kötni, de legyen legalább 20 perc, amit egymással töltötök az ágyban.

KAPCSOLJÁTOK KI A TELEFONJAITOKAT
Nincs is rosszabb annál, amikor a mobilod pittyegése töri meg a csendet egy romantikus összebújás alatt. Szóval mindenképpen tegyétek el a telefonjaitokat, és némítsátok le, vagy kapcsoljátok ki!

ÉRINTÉSEKRE FEL!
Amikor bebújtok az ágyba, fogjátok meg egymás kezét, vagy szimplán érintsétek meg valahol a másikat. Egy hosszú ölelés, vagy a másik szívverésének hallgatása igazán jól összehangolhat benneteket. Még jobb, ha érzéki masszázzsal zárjátok a napot, és természetesen, ha párkapcsolat erősítés, akkor a szex a legjobb lefekvés előtti szokás, de kötelezővé ne tegyetek semmit!

JÓ ÉJT PUSZI
Fizikálisan és érzelmileg is fokozza az intimitást, ha lefekvéskor egy jó éjt puszival búcsúztok el egymástól, és zárjátok a napot. A párkapcsolat erősítés egyik legfontosabb eszköze a csók és a puszi. Használjátok ki!