Hogyan keress pénzt egyszerűen? Ez az utcai művész megmutatja!

Még a nyolcvanas években történt, hogy a Deák téri metróbejáratnál egy furcsa figurára lettem figyelmes.



Ott ült egy padon, kedélyesen rajzolgatott, és mellette egy táblán a következő felirat volt olvasható:

„Itt bárki rendelhet saját maga által elkészítendő műalkotásokat”

Nem tudtam értelmezni a dolgot, és megkérdeztem, hogy ez mit jelent.
Fel sem nézett, csak rámutatott a feliratra.
Régóta birizgált bennem hogy kipróbálom magam, végül is jól rajzoltam, és úgy éreztem: ez itt az alkalom! Kíváncsi is voltam, hogy mi lesz ebből.
–Egy képet rendelnék. – szóltam végül.
–Milyen témában, és mikorra? – kérdezte röviden.

– Modern kompozíciót, és jövő keddre. – vettem fel a játék lendületét.
– Rendben, akkor kedden találkozunk, itt várlak. – búcsúzott.
Helyzetbe hoztam magam. Egy hétig dolgoztam a képen, majd büszkén vittem az alkotást a megbeszélt időben.
– Szuper! – fogadott.

– Mennyiért vennéd meg?
Meglepődtem. De végül is rendeltem nála egy képet…
–Öö-ötszáz forintra gondoltam – böktem ki.
– Rendben. – mondta.

– De én csak viszonteladó vagyok, a fele az alkotót illeti. Akkor kettőszázötven lesz.

Fizettem, és elégedetten mentem haza, hónom alatt a művel, ami talán sose készült volna el. Vettem egy képet féláron, és kerestem 250 Forintot.
Az élet szép.

 

 

A történet György Gajzágótól származik.