Látta amint lánya meztelenül fekszik egy idegen mellett – reakciója a legjobb, amit valaha hallottunk

Szülőnek lenni ez egyik legnagyobb kihívásokkal teli elfoglaltság, ugyanakkor ez egyik legcsodálatosabb is a világon.
loading...

Nemcsak arról kell gondoskodnia egy szülőnek, hogy a gyermeke ruhát, ételt kapjon. Az is nagyon fontos (vagy talán még fontosabb), hogy a gyerekek szellemileg és fizikailag is jól érezzék magukat. Ezt vallja ez az édesapa Oroszországból is.

Nemcsak az a fontos számára, hogy ételt adjon gyermekeinek, hanem megtanítsa őket arra, mi történik majd nagyobb korukban amikor saját döntéseiket hozzák meg.

Ezt írja az orosz édesapa a Reddit internetes fórumon:

“Egyik reggel lejöttem a nappaliba és ezt láttam – a lányom a kanapén aludt egy fiatalemberrel egy éjszakai nehéz munka után. Csendben elkészítettem a reggelimet és felvittem. Szóltam a feleségemnek és a gyerekeknek fent, hogy maradjanak csendben mert még alszik valaki a házban.

Az étkezőasztalunk a szoba másik végében volt, csak néhány méterre a kanapétól ahol a fiatalok aludtak. Aztán mindannyian leültünk, és egyszerre kiabáltuk: “Fiatalember!”. Soha életemben nem láttam még valakit fekvő helyzetből ilyen hamar felülni.

“Készen van a reggeli!”-mondtam, egyesek szerint olyan hangsúllyal, mintha ki akarnám tépni a lelkét a testéből. Leültünk az asztalhoz, mindenki csak a tányérját bámulta, senki meg sem mozdult.

Az lehetett a legnehezebb a fiúnak, amíg eljutott a kanapétól az étkezőasztalig, ahol a ruhái voltak. Miután felöltözött, leült a székre. A fiam (aki elég magasra nőtt) megveregette a vállát, ránézett és megrázta a fejét. Most már a szegény fiú nagyon ideges volt, szinte érezni lehetett félelmét a szobában.

Amilyen kedvesen csak tudtam, ezt mondtam neki: “Felteszek neked egy kérdést, nagyon fontos lesz majd a válasz,…..számodra.” Most már a fiú izzadni is kezdett.

“Szereted a macskákat?” -kérdeztem tőle. Nagyon kedves fiúnak tűnt. Nem volt túl művelt, de nem volt buta sem. Volt rajta valami furcsa. Lányom megpróbálta megmagyarázni, hogy ő egy rendes fiatalember. Egy hónapja ismerte. Ezután sokszor eljött hozzánk, de soha nem maradt itt aludni.

Minden reggel eljött a lányomért biciklivel, iskola után hazahozta őt és gondoskodott róla, hogy megcsinálja a leckéjét. Vigyázott rá, mikor a lányom beteg volt és mi nem voltunk otthon mert dolgoztunk. Sok időt fordított rá. Igazi angyali türelemmel kezelte lányomat mikor durcásan viselkedett.

A fiú azt mondta, nincs családja, nem tanult, nincs munkája. A lányom imádta őt, és ez fordítva is így volt. Ki vagyok én, hogy megmondjam a lánynak, tanuljon a saját hibáiból?

Miután már nyolc hónapja együtt jártak, a fiam odajött hozzám egyik nap és mondta, kérdezősködött erről a fiúról. Kiderült róla, hogy hajléktalan. A részeges apja öngyilkosságot követett el, iszákos anyja is,három héttel később. 15 éves volt amikor az utcára került, teljesen egyedül, ennek három éve. Parkokban aludt, vagy a jótékonysági egyesület menedékhelyén, vagy barátoknál. Építkezésen dolgozott néha.

Tehát most már tudtam. Itt van ez a fiatalember, 18-19 éves lehet, kedves, mindig mosolyog és nagyon boldoggá teszi a lányomat. Soha nem volt lehetősége arra, hogy igazi gyerek legyen. Sokszor azért nem jött, mert dolgoznia kellett. A fiammal nem a legjobb barátok, de jól kijönnek egymással.

A legkisebb lányom szereti őt, a feleségemben pedig még erősebb lett az anyai ösztön. S hogy én mit érzek? Aggódom miatta. Azt szeretném, hogy boldog legyen.

Másnap kapott egy lakáskulcsot. Elmondtam neki, szeretném, hogy minden nap ide haza jöjjön hozzánk. Az ezt követő napokban kicsit rendbe hoztuk a vendégszobát, hogy ott aludhasson. Új bútorokat vettünk a szobába, ő segített mindent elrendezni, megjavítani. Szeretett dolgozni de nemcsak másoknak, saját főnöke akart lenni.

Tudtuk, hogy megvan hozzá a képessége. Ez 2000-ben volt, most 15 évvel később a “talált fiam” és a lányom egy jól menő céget vezetnek. Megajándékoztak minket három gyönyörű unokával. Az ikrek, egy fiú és egy lány, tavaly születtek.”

Az emberek gyakran panaszkodnak élethelyzetük miatt. Bizonyos embereknek soha nem jó semmi. Nagyon sok ember van aki feladja, de rengeteg olyan is van, aki nem adja fel akárhányszor is kerül akadály az útjába. Ez gyakran azért van, mert van segítségük az úton, jó akaratú emberek személyében.

Kérjük, ossza meg ezt a kedves történetet a Facebook-on, ha egyetért ezzel!